fogpótlás árak sztk 2012 Fogászat Miskolc, Dental-Soft fogászat - fogászat, altatásos fogászat, fogtömés, fogszabályozás, fogpótlás, fogfehérítés, fogászati orál kamera, fogékszer, Fogászat Miskolc - Fogorvos Miskolc

Fogászati szolgáltatásaink



Dr. Hajdú Gabriella fogszakorvos válaszol
Kérdezzen Ön is itt az üzenőfalon, vagy tegye fel kérdéseit közvetlenül telefonon rendelési időben.

Üzenőfal


Fogászat Miskolc ElejéreFogászat Miskolc VisszaFogászat Miskolc KövetkezőFogászat Miskolc Végére

Tisztelt Doktornő.Mostanában főként a hidegben fent az első fogam közül a bal oldali fáj(most már nem annyira mint pár napja),és érzékeny.Szeretnék érdeklődni,hogy van valami fájdalommentes megoldás a probléma megszüntetésére?Nem nagyon szerettem volna eddig elmenni a fogorvoshoz,mert korábban is szinte minden kezelés fájt,és attól tartok most is ez lenne.Tudna valami megoldást így látatlanban mondani?Előre is nagyon szépen köszönöm.

Tisztelettel,Fodor Virág
Tisztelt Doktornő!
2017.10.28-án szombaton voltam kezelésen, akkor általános felmérésre és fogkőeltávolításra került sor. Akkor szóba került egy későbbi esetleges implantátum beültetés.
A panoráma röntgen felvétel alapján azonban kiderült, hogy a bölcsességfogaim rendellenesen, a fogsorra merőlegesen növekednek, nyomva az előttük álló fogakat. Ezért kaptam javaslatot a bal alsó bölcsesség fog szájsebészeti úton való eltávolítására.
Ha nem értettem rosszul, további konzultációban egyeztünk meg, amihez telefonos elérhetőségemet is megadtam. Lehet, hogy én értettem félre, és az én hibámból, de azóta nem történt az ügyben előrelépés.
Kérjek új időponot egy személyes egyeztetésre a kérdéssel kapcsolatban?
Tisztelettel:
Nagy Gábor
Tisztelt Doktornő!
Szeretném megtudni,hogy mennyibe kerül a fix fogsor, alul, felül. Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Doktornő!
Alsó-felső protézisom van. A felsővel nincs problémám, de az alsót nem tudom használni. Ragasztással sem tudok vele enni, harapni. Mivel lehetne rögzíteni, hogy használni tudjam? Kb. mennyibe kerülne? Köszönöm a választ.
Tisztelt Doktornő!
A legutóbbi fogászati kezelésem során komoly trauma ért így az akkori kezelések félbe maradtak. Az önök rendelője azért keltette fel az érdeklődésemet mert éber altatást vállalnak. A j 32-31-es fogaim együtt tesznek ki egy fogat, a b 14-es fogból pedig kiesett a tömés. A alsó állkapcsomban mindkét bölcsességfogam kinőtt, habár ezek állapotával sem dicsekednék. Konzultációra ebben az évben nem tudok elmenni, viszont jövő évet ezzel szeretném kezdeni Önöknél. Szeretném rendezni a fogaim állapotát. Az éber altatásról azt olvastam, hogy a hosszabb kezelést rövid időnek érzékeli a páciens. Így egy alkalommal több fog kezelése is megoldható? Számomra ez lenne a legideálisabb helyzet, mert a szorongásommal a lehető legkevesebb alkalommal szeretnék kezelésre menni.
Válaszát előre is köszönöm

Tisztelt Doktorno! Remelem, hogy megvaszolhatot fogok kerdezni. Bal also 5-6 fogak gyokerkezeltek. A 6-bol letort a belso fal ami tartja az oriasi tomest. Erre e ket fogra szeretnek koronat. Olyan lehetoseg van, hogy fem rudacskara muanyag fogakat tenni? Koszonom valaszat!

Tisztelt Dental-Soft!
4 fogamra korona készült pár hónapja. 4 külön tagú,tehát nem híd. Az egyik fogam formája nem tetszik. 2 front fogamból az egyik mintha kicsit befele állna. Kérdésem az lenne, korrigálható ez úgy, hogy direkthéjat készítenek befele álló koronára? ragasztható a koronára direkthéj? Vagy csak korona cserével megoldható? illetve ha csak cserével akkor lehetséges az hogy csak az egyik fogon cseréljük? vagy újból mintavételt kell szükséges,és akkor mind a 4 korona megsérül? Válaszukat előre is köszönöm. üdv, Ádám
Tisztelt Doktornő!
Azt szeretném megérdeklődni, hogy Szolnokon van e lehetőség altatásos fogászatra?
Sajnos depresszióból és más okokból adódóan eléggé elhanyagoltam a fogaimat, így két fogam elég csúnyán kilyukadt, illetve 3 betőrt fogam van, amit évek óta egyáltalán nem kezeltettem. Viszont így meg rettegek a fogászati kezelésektől.
Az a baj ez mellett, hogy sajnos nem rendelkezem munkaviszonnyal, így pénzem sincs nagyon.
Nagyon maximum csak az altatásra tudnék pénzt szánni.
Ez így nem normális, hogy nem merek elmenni, de egyszerűen rettegek és félek a fájdalomtól és hogy már mit szólna a fogorvosom is.
Nem lehetne valami köztes út?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Érdeklődő!Javasolom, hogy személyesen forduljon fogorvoshoz hiszen a vizsgálat alapján lehet megállapítani. hogy szükséges-e orr-fül-gégészeti vizsgálat . Üdvözlettel Dental-Soft
Tisztelt Doktornő!

Egyik fogamat gyökér kezelték, majd hetekkel később dentalis cysta alakult ki, ettől a fogamtól kiindulva. Ezt a cystát lehet fogászatilag kezelni, vagy ez már fül-orr-gégészeti probléma? Válaszát előre is köszönöm!
Fogászat Miskolc ElejéreFogászat Miskolc VisszaFogászat Miskolc KövetkezőFogászat Miskolc Végére


Kereső


Keresett szó:

Fogászat Miskolc Keresés
Részletes keresés

A 10 utolsó kereső szó:

fogklipsz árak, vasgyári sztka fedor zsuzsanna fogorvos, mátészalka fogorvos, debrecen hajnal utca 4029, vákumos fogpótlás, éjszakai fogászat ügyelet miskolc, miskolc sztk fogászat rendelési idő ifjuság utja, dental soft ügyelet, altatásos fogászat eger, gyermek fogászat

Fogászat Miskolc címkék


altatásos+fogászat+eger altatásos+fogászat+miskolc altatásos fogászat miskolc CAD/CAM cirkon csapos+fogp%f3tl%e1s dental+fogászat+miskolc dental soft fogászat miskolc dental-soft+fogászat+miskolc dental+soft+kft+miskolc dental soft miskolc árak dental soft miskolc nyitvatartás dental+soft+miskolc+nyitvatart%c3%a1s dental+soft dentál soft miskolc dr ládi renáta fájdalommentes fogászat dentál miskolc fájdalommentes fogászat miskolc fogaszat+miskolc+otp Fogászati hírek fogászat miskolc fogászat fogépítés árak fogfeh%e9r%edt%e9s+miskolc+%e1r foghúzás altatással miskolc fogkorona fogorvos fogtechnikai labor fogtechnika fogtechnikus fogpótlás árak sztk 2012 fogpótlás+árak+sztk+2012 fogpótlás miskolcárak fogpótlás fog lamberger anett Szolgáltatások top+dental+miskolc www.dentalsoft.hu protézis+ára+egerben

Fogászati partnereink



 

 

 

FOGPĎż˝TLĎż˝S Ďż˝RAK SZTK 2012 Fogászat Miskolc, Dental-Soft fogászat

Keresés

Hol keressen 

Fogp�tl�s �rak sztk 2012

Ultragyors Bio Fogfehérítés már Miskolcon is! Hófehér, egészséges, csillogó fogak. Kérdés, mennyire álom ez napjainkban, amikor túlhajszolt életvitelünk egyre kevesebb időt enged arra, hogy fogaink megtartása érdekében szájhigiénénk a legoptimálisabb legyen, és ne csak akkor keressük fel fogorvosunkat, amikor már ég a ház és a romokból való építkezéstől várjuk a csodát. Ugyanis a fogorvoslásban nincsenek csodák. A fogfehérítés napjaink fogászatának leglátványosabb rutin beavatkozása. Kimagasló esztétikai eredmény - gyors, fájdalommentes kezelés - röviden jellemezhetjük ezt a fogkozmetikai eljárást, mely a mai napig nem terjedt el a hazai rendelőkben, ahogyan azt az igények alapján várhattuk volna.
(0 szavazat)
Címkék: fogfehérítés miskolcon, fogfehérítés+miskolc, miskolc fogfehérítés, fogfehérítés+miskolcon, miskolc+fogfehérítés, fogfehérítés dental soft, fogfehérítés+árak+miskolc, 3 természetes fogfehéríto módszer miskolc, fogfeh%e9rit%e9s+miskolcon, miskolcon fogfehérítés
Már MISKOLCON is!! Ultragyors, fájdalommentes, rendelői fogfehérítés, akciós áron, most 40.000.- Ft ért !! Brit tudósok kutatásai szerint a fehér fogsorral rendelkező emberek sikeresebbek az életben. Nagyobb autóval járnak, könnyebben kapnak munkát, nem jelent számukra gondot az ismerkedés, párkapcsolataik tökéletesen működnek, és szexuális életük is jóval kielégítőbb. A fehér fogsorú emberek jobban élvezik az életet, és gyakrabban nyernek a lottón.
Persze nem készült eddig ilyen jellegű kutatás, de ha készülne, nem lepődnénk meg, ha hasonló eredményt hozna. A rendben tartott, fehér fogak ugyanis sok nyűgtől és fájdalomtól megkímélik gazdájukat, akinek emiatt jobb lesz a közérzete és a kedve, valamint visszatér az önbizalma.
(2 szavazat)
Címkék: pola+lámpás+fogfehérítés, fogfehérítés miskolcon, allergia fogszabályozás miatt, pola lámpás fogfehérítés, fogfehérítés+miskolc, fogfehérítés miskolc ár, fájdalommentes+fogt%c3%b6més+miskolc, ultra gyors szex, sdi fogfehérítés miskolcon, akciós fogfehérítés miskolc
Fogtechnikánk Cirkon, CAD/CAM fogtechnikai termékei: - Szóló korona - Csapos műcsonk - Híd - Richmond korona - Implantátum abutment   A cirkon-dioxidról általában…  Mint elem fém, oxidja kerámia. Közvetlen előállítás után fehér por, monoklin anyagszerkezettel. Ez leginkább az üveghez hasonlítható, szilárd, de nem kristályos. A kristályszerkezetű cirkon a föld legstabilabb anyagai közé tartozik. Keménysége, kopásállósága, hőnek és vegyi anyagoknak való ellenállósága, oldhatatlansága a legkritikusabb helyeken való felhasználásra teszi alkalmassá. A cirkon ipari felhasználásai között szerepel
(0 szavazat)
Címkék: lehet e fehéríteni a jacket koronát, hogyan faragjunk fogat viaszból, a+legolcsobb+jacket+korona, gc+fogérzékenység+elleni+gél, használt+fogtechnikai+gépek, menyibe ker%c3%bcl egy zirkonpogácsa, fogtechnikai gépek, fogtechnikai beagyazok osszetetelei, mire valo a liszterin, br%c3%b6nemark
Ragasztott fogpótlás Számtalan ragasztott fogpótlás közül választhatunk a mai, modern fogtechnikai alkalmazások ismeretében.
(0 szavazat)
Címkék: fogpótlás+árak+sztk+2012, fogpótlás árak, ragasztott fogpótlás, fogpótlás, teljes+ragasztott+fogpótlás, kiveheto+fogpotlás+ára+oep+szerzodéssel, fogpotlás olcsón miskolc, fogpótlás árak kaposvár, fogpótlás árak szolnokon, csapos+fogp%f3tl%e1s

Fogpďż˝tlďż˝s ďż˝rak sztk 2012 hozzászólások

Fogp�tl�s �rak sztk 2012 albumok

Fogp�tl�s �rak sztk 2012 blog

Fogpďż˝tlďż˝s ďż˝rak sztk 2012 események

Fogpďż˝tlďż˝s ďż˝rak sztk 2012 videók

Fogp�tl�s �rak sztk 2012

Fogpďż˝tlďż˝s ďż˝rak sztk 2012 fogászat

Fogpďż˝tlďż˝s ďż˝rak sztk 2012 fórum hozzászólások

 

 

Segíthetek?
Örömmel fogadjuk hívását... Kérdezzen Ön is a kollégáinktól, mondja el tüneteit, vagy terveit, kérdezze meg milyen megoldásokat és kezeléseket tudunk ezekre ajánlani....
Miskolc fogászat telefonszáma 06 46 345-816
Tájákozódjon most, hogy fogász, szájsebész, vagy fogtechnikus kollégáink mit, hogyan, milyen módszerekkel és mennyi idő alatt tudnak megvalósítani.
Hétvégén is, hétköznapi áron...
Ha hétköznap nehézkes elszabadulnia a munkahelyről, vagy épp hétvégén történik meg a baj, akkor minket bátran felkereshet szombaton is.
 
Kamatmentes részletre is...
Fogászati kezeléseinkre kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk, a beavatkozások szerint, egyedi megállapodással, pénzintézettől függetlenül...
 
Üdülési csekkre és egészségpénztárra is...
Önnek is megéri, ha egészségpénztári kártyáját, vagy üdülési csekkjét használja fel új és gyönyörű mosolyához.
 
Egyedülálló garanciával...
Fogorvosi klinikánkon nem csak a gyógyítás, hanem a megelőzés és a rendszeres ellenőrző vizsgálatok is nagy hangsúlyt kapnak, éppen ezért a már meglévő pácienseink számára személyre szabott gondozási tervet alakítunk ki.
 
Kövessen minket itt is...
Jöjjön Ön is és csatlakozzon a Dental-Soft csapatához az alábbi közösségi oldalakon is...

Hozzászólások



miskolc dentalsoft

Új képek



Honnan érdemes hozzánk jönni?



 

Á.sz.f.
Adatkezelési tájékoztató
Fogászat Miskolc:
Nyitva tartás:
Hétköznap: 08.00 - 19.00-ig.
Szombat: 09.00 - 15.00-ig.

Címünk:
3530 Miskolc, Hunyadi u. 14.

E-mail cím:
eszter@dentalsoft.hu

Telefon:
(46) 345-816
Szolgáltatásaink:
Fogorvos Miskolcon fogak eltávolítása, foghúzások fogszabályozás fogszabályzás implantátum, fogpótlás fogmegtartó kezelések fogászati orál kamera, kombinált fogpótlás ragasztott koronák hidak fogcsikorgatás szájhigiene fogékszer nyelv piercing fogfehérítés, altatásos fogászat fogfehérítés árak fogfehérítés árak Miskolc fogszabályozás árak miskolc esztétikai fogászat miskolc, foghúzás ára fogékszer felhelyezés, fogépítés miskolci fogorvosok gennyes fog, foghúzás altatásban árak magánfogorvos miskolc fogszabályzó árak teljes fogpótlás,
Kövessen minket itt is:
Webáruház készítés

Webáruház készítés:

 webáruház készítés

  |  Marketing:

 Marketing


Téma: fogpótlás árak sztk 2012 Fogászat Miskolc, Dental-Soft fogászat