dental soft Fogászat Miskolc, Dental-Soft fogászat - fogászat, altatásos fogászat, fogtömés, fogszabályozás, fogpótlás, fogfehérítés, fogászati orál kamera, fogékszer, Fogászat Miskolc - Fogorvos Miskolc

Fogászati szolgáltatásaink



Dr. Hajdú Gabriella fogszakorvos válaszol
Kérdezzen Ön is itt az üzenőfalon, vagy tegye fel kérdéseit közvetlenül telefonon rendelési időben.

Üzenőfal


Fogászat Miskolc ElejéreFogászat Miskolc VisszaFogászat Miskolc KövetkezőFogászat Miskolc Végére

Tisztelt Doktornő.Mostanában főként a hidegben fent az első fogam közül a bal oldali fáj(most már nem annyira mint pár napja),és érzékeny.Szeretnék érdeklődni,hogy van valami fájdalommentes megoldás a probléma megszüntetésére?Nem nagyon szerettem volna eddig elmenni a fogorvoshoz,mert korábban is szinte minden kezelés fájt,és attól tartok most is ez lenne.Tudna valami megoldást így látatlanban mondani?Előre is nagyon szépen köszönöm.

Tisztelettel,Fodor Virág
Tisztelt Doktornő!
2017.10.28-án szombaton voltam kezelésen, akkor általános felmérésre és fogkőeltávolításra került sor. Akkor szóba került egy későbbi esetleges implantátum beültetés.
A panoráma röntgen felvétel alapján azonban kiderült, hogy a bölcsességfogaim rendellenesen, a fogsorra merőlegesen növekednek, nyomva az előttük álló fogakat. Ezért kaptam javaslatot a bal alsó bölcsesség fog szájsebészeti úton való eltávolítására.
Ha nem értettem rosszul, további konzultációban egyeztünk meg, amihez telefonos elérhetőségemet is megadtam. Lehet, hogy én értettem félre, és az én hibámból, de azóta nem történt az ügyben előrelépés.
Kérjek új időponot egy személyes egyeztetésre a kérdéssel kapcsolatban?
Tisztelettel:
Nagy Gábor
Tisztelt Doktornő!
Szeretném megtudni,hogy mennyibe kerül a fix fogsor, alul, felül. Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Doktornő!
Alsó-felső protézisom van. A felsővel nincs problémám, de az alsót nem tudom használni. Ragasztással sem tudok vele enni, harapni. Mivel lehetne rögzíteni, hogy használni tudjam? Kb. mennyibe kerülne? Köszönöm a választ.
Tisztelt Doktornő!
A legutóbbi fogászati kezelésem során komoly trauma ért így az akkori kezelések félbe maradtak. Az önök rendelője azért keltette fel az érdeklődésemet mert éber altatást vállalnak. A j 32-31-es fogaim együtt tesznek ki egy fogat, a b 14-es fogból pedig kiesett a tömés. A alsó állkapcsomban mindkét bölcsességfogam kinőtt, habár ezek állapotával sem dicsekednék. Konzultációra ebben az évben nem tudok elmenni, viszont jövő évet ezzel szeretném kezdeni Önöknél. Szeretném rendezni a fogaim állapotát. Az éber altatásról azt olvastam, hogy a hosszabb kezelést rövid időnek érzékeli a páciens. Így egy alkalommal több fog kezelése is megoldható? Számomra ez lenne a legideálisabb helyzet, mert a szorongásommal a lehető legkevesebb alkalommal szeretnék kezelésre menni.
Válaszát előre is köszönöm

Tisztelt Doktorno! Remelem, hogy megvaszolhatot fogok kerdezni. Bal also 5-6 fogak gyokerkezeltek. A 6-bol letort a belso fal ami tartja az oriasi tomest. Erre e ket fogra szeretnek koronat. Olyan lehetoseg van, hogy fem rudacskara muanyag fogakat tenni? Koszonom valaszat!

Tisztelt Dental-Soft!
4 fogamra korona készült pár hónapja. 4 külön tagú,tehát nem híd. Az egyik fogam formája nem tetszik. 2 front fogamból az egyik mintha kicsit befele állna. Kérdésem az lenne, korrigálható ez úgy, hogy direkthéjat készítenek befele álló koronára? ragasztható a koronára direkthéj? Vagy csak korona cserével megoldható? illetve ha csak cserével akkor lehetséges az hogy csak az egyik fogon cseréljük? vagy újból mintavételt kell szükséges,és akkor mind a 4 korona megsérül? Válaszukat előre is köszönöm. üdv, Ádám
Tisztelt Doktornő!
Azt szeretném megérdeklődni, hogy Szolnokon van e lehetőség altatásos fogászatra?
Sajnos depresszióból és más okokból adódóan eléggé elhanyagoltam a fogaimat, így két fogam elég csúnyán kilyukadt, illetve 3 betőrt fogam van, amit évek óta egyáltalán nem kezeltettem. Viszont így meg rettegek a fogászati kezelésektől.
Az a baj ez mellett, hogy sajnos nem rendelkezem munkaviszonnyal, így pénzem sincs nagyon.
Nagyon maximum csak az altatásra tudnék pénzt szánni.
Ez így nem normális, hogy nem merek elmenni, de egyszerűen rettegek és félek a fájdalomtól és hogy már mit szólna a fogorvosom is.
Nem lehetne valami köztes út?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Érdeklődő!Javasolom, hogy személyesen forduljon fogorvoshoz hiszen a vizsgálat alapján lehet megállapítani. hogy szükséges-e orr-fül-gégészeti vizsgálat . Üdvözlettel Dental-Soft
Tisztelt Doktornő!

Egyik fogamat gyökér kezelték, majd hetekkel később dentalis cysta alakult ki, ettől a fogamtól kiindulva. Ezt a cystát lehet fogászatilag kezelni, vagy ez már fül-orr-gégészeti probléma? Válaszát előre is köszönöm!
Fogászat Miskolc ElejéreFogászat Miskolc VisszaFogászat Miskolc KövetkezőFogászat Miskolc Végére


Kereső


Keresett szó:

Fogászat Miskolc Keresés
Részletes keresés

A 10 utolsó kereső szó:

fogtechnikai labor, csapos fogpótlás, ingyenes fogászati kezelések miskolcon, miskolc sztk fogászat rendelési ido, melyik körzeti fogorvoshoz tartozom eger faiskola, fogászati hírek, fájdalommentes fogászat miskolc, edelénybe a fog csináltatás, körzeti fogorvos hejőcsaba jegenyés út 22, szájüregi szakrendelo miskolc

Fogászat Miskolc címkék


altatásos+fogászat+eger altatásos+fogászat+miskolc altatásos fogászat miskolc CAD/CAM cirkon csapos+fogp%f3tl%e1s dental+fogászat+miskolc dental soft fogászat miskolc dental-soft+fogászat+miskolc dental+soft+kft+miskolc dental soft miskolc árak dental soft miskolc nyitvatartás dental+soft+miskolc+nyitvatart%c3%a1s dental+soft dentál soft miskolc dr ládi renáta fájdalommentes fogászat dentál miskolc fájdalommentes fogászat miskolc fogaszat+miskolc+otp Fogászati hírek fogászat miskolc fogászat fogépítés árak fogfeh%e9r%edt%e9s+miskolc+%e1r foghúzás altatással miskolc fogkorona fogorvos fogtechnikai labor fogtechnika fogtechnikus fogpótlás árak sztk 2012 fogpótlás+árak+sztk+2012 fogpótlás miskolcárak fogpótlás fog lamberger anett Szolgáltatások top+dental+miskolc www.dentalsoft.hu protézis+ára+egerben

Fogászati partnereink



 

 

 

DENTAL SOFT Fogászat Miskolc, Dental-Soft fogászat

Keresés

Hol keressen 

Dental soft

A fogászati praxis több mint 40 éve indult el egy fogorvosi székkel, dr Soltész Nagy Attila és felesége Eszter, odaadó munkájával. A sikeres együttműködés, a folyamatos fogászati fejlesztések és bővítések által a Dental-Soft kft. nyolc székes fogászati komplexummá nőtte ki magát Miskolcon, és sok tehetséges fogorvos és fogtechnikus kollégával, ma is a betegei rendelkezésére áll, napi 12 órában.A fogorvosi rendelő Miskolc történelmi belvárosában helyezkedik el, saját praxislaborral, korszerű technológiákkal és
(2 szavazat)
Címkék: fogászati+%c3%bcgyelet+miskolc, fogászati+%c3%9cgyelet,+privát+miskolc, fájdalommentes fogászat dentál miskolc, fogorvosi %c3%bcgyelet miskolcon dentál, dentál soft miskolc, dr.+soltész+nagy+attiláné+eszter+email+cím, miskolcon+fogorvosi+%fcgyelet, fogorvosi+%c3%bcgyelet+miskolc, gyermekfogászat miskolc bokréta utca rendelési ido, dental+soft+miskolc+nyitvatartás
Orál kamera a Dental-Soft Fogászatban Az orál kamera lehetővé teszi a szájüreg olyan területéről történő képek készítését, melyek digitális fényképezőgépekkel már nem valósítható meg. Miskolci fogászatunkban már erre is van lehetőség!
(0 szavazat)
Címkék: orál, fogászati oral kamera, oralkamera, orálkamera lenyomat, fogászati+kamerák, orál kamera felvétel, fogászat+ille, fogászati kamera, oral kameras felvétel, dentál kamera
Szíves rendelkezésére állunk hétköznapokon reggel 8-tól este 7 óráig, Hétvégi nyitva tartás: Szombat: 09.00 - 15.00-ig. Címünk: 3530 Miskolc, Hunyadi u. 14. E-mail cím: eszter@dentalsoft.hu Telefon: (46) 345-816 Nagyobb térképre váltás
(10 szavazat)
Címkék: dentál soft miskolc, dent%c3%81l+soft, dental+soft+miskolc+nyitvatart%c3%a1s, dental+soft, dental soft miskolc nyitvatartás, dental+soft+miskolc+nyitvatartás, www.dentalsoft.hu, altatásos fogászat miskolc, dental soft miskolc telefonszama, dental+soft+miskolc+telefonszam
A megelőzés PREVENCIÓ mint minden egészségügyi kérdésben, a fogászatban, is kötelező előírások betartásával a mindannyiunk, javára történik a fogászat szakma részéről.
(0 szavazat)
Címkék: dr. birinyi ildikó fogorvos, dentál+higiénés, kezd begyulladni a fogam, prevenci%f3+eger+rendel%e9s, szombaton is nyitva tartó fogtechnika, birinyi+ildik%f3, fogtechnika %c3%bcgyelet miskolcon vasárnap hol található, szombaton+nyitva+tart%f3+fog%e1szat+miskolc+%e9s+k%f6rny%e9ke, fogorvosi+maganrendelok+kaposvar, fogászat+vasárnap+miskolc+
Megelőző fogászati tanácsadás A prevenció a betegségek kialakulásának megelőzése. A fogászati prevenció a szájüreg és a fogak kóros folyamatainak meggátolása, a már kialakult károsodások előrehaladásának lassítása. A preventív tevékenység a fogászatban elsősorban a fogszuvasodás és a fogínygyulladás megelőzésére irányul. Ezek hazánkban népbetegségnek számítanak. Magyarországon a fogszuvasodás a lakosság közel 100%-át érinti.
(0 szavazat)
Címkék: fogászat, fogászati tanácsadás, fogorvosi tanácsadás, fogorvosi+tanácsadás, tanácsadás+fogakra, kéthi+doktorno+fogorvos, fogászati+tanácsadás, fogaszati prevencio program miskolcon, fogorvosi+tanácsadás+eger, száj%c3%bcregi+prevencio+tanácsadás
Egyedi áraink és széleskörű fogászati szolgáltatásaink magas színvonala, a saját fogtechnikai laborunk által garantált rövid határidők, a kedves és magasan kvalifikált szakembergárda okán Budapest vagy Budapest környékéről is gyakran látogatnak hozzánk fogászati kezelésre.    Egy 3 tagú cirkon pótlás esetében nálunk akár 50-80 ezer forintot is spórolhat más rendelőkhöz képest, ami a kétszeri leutazás költségét is bőven fedezi, nem beszélve a nagyobb beavatkozások árairól.   Korszerű fogászati rendelőnkben valódi altatásos fogászati kezelést vehet igénybe,
(0 szavazat)
Címkék: altatásos fogászat budapest fogyatékosok, fogászat budapest 2 unnep kozotti nyitvatartás, budapesti fogorvosok, bejelentkezés nélk%c3%bci fogászat, bálint szilvia fogorvos budapest, fogászat+kamatmentes+hitelre, kedves fogorvos budapest, 3tagú cirkon híd ára, fogorvos tb budapest, fogimplantátum miskolc városháztér 15
Egyedi áraink és széleskörű fogászati szolgáltatásaink magas színvonala, a saját fogtechnikai laborunk által garantált rövid határidők, a kedves és magasan kvalifikált szakembergárda okán Békéscsaba illetve Békéscsaba környékéről is gyakran látogatnak hozzánk fogászati kezelésre.    Egy 3 tagú cirkon pótlás esetében nálunk akár 50-80 ezer forintot is spórolhat más rendelőkhöz képest, ami a kétszeri leutazás költségét is bőven fedezi, nem beszélve a nagyobb beavatkozások árairól.   Korszerű fogászati rendelőnkben valódi altatásos fogászati kezelést vehet igénybe,
(0 szavazat)
Címkék: fogszabályozás békéscsaba, fogszabályozás+békéscsaba, fogorvos békéscsaba, altatásos fogászat békéscsaba, dentál fogászat békéscsaba potlás árak, ki+a+legjobb+fogorvos+bekescsaban, fogászat békéscsaba, fogpótlás árak békéscsaba, békéscsaba fogszabályozás, fog implantátum árak békéscsaba
 Egyedi áraink és széleskörű fogászati szolgáltatásaink magas színvonala, a saját fogtechnikai laborunk által garantált rövid határidők, a kedves és magasan kvalifikált szakembergárda okán Eger illetve Eger környékéről is gyakran látogatnak hozzánk fogászati kezelésre.    Egy 3 tagú cirkon pótlás esetében nálunk akár 50-80 ezer forintot is spórolhat más rendelőkhöz képest, ami a kétszeri leutazás költségét is bőven fedezi, nem beszélve a nagyobb beavatkozások árairól.   Korszerű fogászati rendelőnkben valódi altatásos fogászati kezelést vehet igénybe,
(0 szavazat)
Címkék: fogszabályozás egerben, fogászat eger, eger fogorvos, fogorvos+eger+árak, fájdalommentes fogászat egerben hétvégén is, fogfehérítés eger árak, fogorvos eger , magánfogorvosok egerben és áraik, altatásos+fogászat+eger, fogpótlás árak eger
 Egyedi áraink és széleskörű fogászati szolgáltatásaink magas színvonala, a saját fogtechnikai laborunk által garantált rövid határidők, a kedves és magasan kvalifikált szakembergárda okán Gyula vagy Gyula környékéről is gyakran látogatnak hozzánk fogászati kezelésre.    Egy 3 tagú cirkon pótlás esetében nálunk akár 50-80 ezer forintot is spórolhat más rendelőkhöz képest, ami a kétszeri leutazás költségét is bőven fedezi, nem beszélve a nagyobb beavatkozások árairól.   Korszerű fogászati rendelőnkben valódi altatásos fogászati kezelést vehet igénybe,
(0 szavazat)
Címkék: gyula+fogszabályozás, fogszabályozás gyulán, fogorvos gyula, gyula fogszabályozás, szájsebészet gyula, fogorvos+gyulán, gyula fogszabályozás árak, gyulai fogorvosok, fogászati+árak+gyula+, fogpótlás+árak+gyula
 Egyedi áraink és széleskörű fogászati szolgáltatásaink magas színvonala, a saját fogtechnikai laborunk által garantált rövid határidők, a kedves és magasan kvalifikált szakembergárda okán Kaposvár vagy Kaposvár környékéről  is gyakran látogatnak hozzánk fogászati kezelésre.    Egy 3 tagú cirkon pótlás esetében nálunk akár 50-80 ezer forintot is spórolhat más rendelőkhöz képest, ami a kétszeri leutazás költségét is bőven fedezi, nem beszélve a nagyobb beavatkozások árairól.   Korszerű fogászati rendelőnkben valódi altatásos fogászati kezelést vehet igénybe,
(0 szavazat)
Címkék: fogpótlás árak kaposvár, altatásos fogászat kaposvár, fogorvos kaposváron, fogászat kaposvár, fogszabályozás kaposvár, altatásos+fogászat+kaposvár, kaposvári fogorvosok, fogorvos+kaposváron, fogászat+kaposvár, kaposvarfogorvos

Dental soft hozzászólások

dr Soltész-Nagy Attiláné: Körzet

 Kedves Hajnalka!   Hozzánk tartozik, várjuk szeretettel!   A Dental Soft csapata
 

dr Soltész-Nagy Attiláné

 Várjuk szeretettel, a konzultáció ingyenes!   Üdvözlettel: A Dental Soft csapata
 

dr Soltész Nagy Attiláné /Eszter/: fehérítés

 Kedves Zsolt!   Ma 1.-én várjuk szeretettel 17:30-ra!    Üdvözlettel:   A Dental Soft csapata
 

Dental soft albumok

Dental soft blog

Dental soft események

Dental soft videók

Dental soft

Dental soft fogászat

Dental soft fórum hozzászólások

 

 

Segíthetek?
Örömmel fogadjuk hívását... Kérdezzen Ön is a kollégáinktól, mondja el tüneteit, vagy terveit, kérdezze meg milyen megoldásokat és kezeléseket tudunk ezekre ajánlani....
Miskolc fogászat telefonszáma 06 46 345-816
Tájákozódjon most, hogy fogász, szájsebész, vagy fogtechnikus kollégáink mit, hogyan, milyen módszerekkel és mennyi idő alatt tudnak megvalósítani.
Hétvégén is, hétköznapi áron...
Ha hétköznap nehézkes elszabadulnia a munkahelyről, vagy épp hétvégén történik meg a baj, akkor minket bátran felkereshet szombaton is.
 
Kamatmentes részletre is...
Fogászati kezeléseinkre kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk, a beavatkozások szerint, egyedi megállapodással, pénzintézettől függetlenül...
 
Üdülési csekkre és egészségpénztárra is...
Önnek is megéri, ha egészségpénztári kártyáját, vagy üdülési csekkjét használja fel új és gyönyörű mosolyához.
 
Egyedülálló garanciával...
Fogorvosi klinikánkon nem csak a gyógyítás, hanem a megelőzés és a rendszeres ellenőrző vizsgálatok is nagy hangsúlyt kapnak, éppen ezért a már meglévő pácienseink számára személyre szabott gondozási tervet alakítunk ki.
 
Kövessen minket itt is...
Jöjjön Ön is és csatlakozzon a Dental-Soft csapatához az alábbi közösségi oldalakon is...

Hozzászólások


19:28: Tisztelt Dental-Soft !! Érdeklődném , hogy elől 6db ragasztott fogamat , ami porcelán ...
Fogászati áraink
10:03: Tisztelt Dental-Soft! Érdeklődni szeretnék, hogy egy alsó-felső teljes fogsor ami nem kivehetős, ...
Fogászati áraink
07:12: Kedves kérdező! A kofferdam használatát nem teszi lehetővé az időhiány. / a jelenlegi rendelői ...
Kapcsolat
11:05: Tisztelt Doktornő! A 13 éves fiamnak kellene 5 tejfogát kihúzni, fogszabályzás miatt Nagyon fél a ...
Stresszoldás éber altatásban - altatásos fogászat miskolc
19:29: Tisztelt Dental Soft! Kérdésem az lenne,hogy van -e lehetőség Önöknél arra,hogy kofferdam ...
Kapcsolat
19:51: Tisztelt Doktor nő. Nagyon szeretném megcsináltatni a fogam de az anyagiak miatt úgy érzem sosem ...
Fogászati áraink

miskolc dentalsoft

Új képek



Honnan érdemes hozzánk jönni?



 

Á.sz.f.
Adatkezelési tájékoztató
Fogászat Miskolc:
Nyitva tartás:
Hétköznap: 08.00 - 19.00-ig.
Szombat: 09.00 - 15.00-ig.

Címünk:
3530 Miskolc, Hunyadi u. 14.

E-mail cím:
eszter@dentalsoft.hu

Telefon:
(46) 345-816
Szolgáltatásaink:
Fogorvos Miskolcon fogak eltávolítása, foghúzások fogszabályozás fogszabályzás implantátum, fogpótlás fogmegtartó kezelések fogászati orál kamera, kombinált fogpótlás ragasztott koronák hidak fogcsikorgatás szájhigiene fogékszer nyelv piercing fogfehérítés, altatásos fogászat fogfehérítés árak fogfehérítés árak Miskolc fogszabályozás árak miskolc esztétikai fogászat miskolc, foghúzás ára fogékszer felhelyezés, fogépítés miskolci fogorvosok gennyes fog, foghúzás altatásban árak magánfogorvos miskolc fogszabályzó árak teljes fogpótlás,
Kövessen minket itt is:
Webáruház készítés

Webáruház készítés:

 webáruház készítés

  |  Marketing:

 Marketing


Téma: dental soft Fogászat Miskolc, Dental-Soft fogászat