CAD/CAM Fogászat Miskolc, Dental-Soft fogászat - fogászat, altatásos fogászat, fogtömés, fogszabályozás, fogpótlás, fogfehérítés, fogászati orál kamera, fogékszer, Fogászat Miskolc - Fogorvos Miskolc

Fogászati szolgáltatásaink



Dr. Hajdú Gabriella fogszakorvos válaszol
Kérdezzen Ön is itt az üzenőfalon, vagy tegye fel kérdéseit közvetlenül telefonon rendelési időben.

Üzenőfal


Fogászat Miskolc ElejéreFogászat Miskolc VisszaFogászat Miskolc KövetkezőFogászat Miskolc Végére

Tisztelt Doktornő.Mostanában főként a hidegben fent az első fogam közül a bal oldali fáj(most már nem annyira mint pár napja),és érzékeny.Szeretnék érdeklődni,hogy van valami fájdalommentes megoldás a probléma megszüntetésére?Nem nagyon szerettem volna eddig elmenni a fogorvoshoz,mert korábban is szinte minden kezelés fájt,és attól tartok most is ez lenne.Tudna valami megoldást így látatlanban mondani?Előre is nagyon szépen köszönöm.

Tisztelettel,Fodor Virág
Tisztelt Doktornő!
2017.10.28-án szombaton voltam kezelésen, akkor általános felmérésre és fogkőeltávolításra került sor. Akkor szóba került egy későbbi esetleges implantátum beültetés.
A panoráma röntgen felvétel alapján azonban kiderült, hogy a bölcsességfogaim rendellenesen, a fogsorra merőlegesen növekednek, nyomva az előttük álló fogakat. Ezért kaptam javaslatot a bal alsó bölcsesség fog szájsebészeti úton való eltávolítására.
Ha nem értettem rosszul, további konzultációban egyeztünk meg, amihez telefonos elérhetőségemet is megadtam. Lehet, hogy én értettem félre, és az én hibámból, de azóta nem történt az ügyben előrelépés.
Kérjek új időponot egy személyes egyeztetésre a kérdéssel kapcsolatban?
Tisztelettel:
Nagy Gábor
Tisztelt Doktornő!
Szeretném megtudni,hogy mennyibe kerül a fix fogsor, alul, felül. Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Doktornő!
Alsó-felső protézisom van. A felsővel nincs problémám, de az alsót nem tudom használni. Ragasztással sem tudok vele enni, harapni. Mivel lehetne rögzíteni, hogy használni tudjam? Kb. mennyibe kerülne? Köszönöm a választ.
Tisztelt Doktornő!
A legutóbbi fogászati kezelésem során komoly trauma ért így az akkori kezelések félbe maradtak. Az önök rendelője azért keltette fel az érdeklődésemet mert éber altatást vállalnak. A j 32-31-es fogaim együtt tesznek ki egy fogat, a b 14-es fogból pedig kiesett a tömés. A alsó állkapcsomban mindkét bölcsességfogam kinőtt, habár ezek állapotával sem dicsekednék. Konzultációra ebben az évben nem tudok elmenni, viszont jövő évet ezzel szeretném kezdeni Önöknél. Szeretném rendezni a fogaim állapotát. Az éber altatásról azt olvastam, hogy a hosszabb kezelést rövid időnek érzékeli a páciens. Így egy alkalommal több fog kezelése is megoldható? Számomra ez lenne a legideálisabb helyzet, mert a szorongásommal a lehető legkevesebb alkalommal szeretnék kezelésre menni.
Válaszát előre is köszönöm

Tisztelt Doktorno! Remelem, hogy megvaszolhatot fogok kerdezni. Bal also 5-6 fogak gyokerkezeltek. A 6-bol letort a belso fal ami tartja az oriasi tomest. Erre e ket fogra szeretnek koronat. Olyan lehetoseg van, hogy fem rudacskara muanyag fogakat tenni? Koszonom valaszat!

Tisztelt Dental-Soft!
4 fogamra korona készült pár hónapja. 4 külön tagú,tehát nem híd. Az egyik fogam formája nem tetszik. 2 front fogamból az egyik mintha kicsit befele állna. Kérdésem az lenne, korrigálható ez úgy, hogy direkthéjat készítenek befele álló koronára? ragasztható a koronára direkthéj? Vagy csak korona cserével megoldható? illetve ha csak cserével akkor lehetséges az hogy csak az egyik fogon cseréljük? vagy újból mintavételt kell szükséges,és akkor mind a 4 korona megsérül? Válaszukat előre is köszönöm. üdv, Ádám
Tisztelt Doktornő!
Azt szeretném megérdeklődni, hogy Szolnokon van e lehetőség altatásos fogászatra?
Sajnos depresszióból és más okokból adódóan eléggé elhanyagoltam a fogaimat, így két fogam elég csúnyán kilyukadt, illetve 3 betőrt fogam van, amit évek óta egyáltalán nem kezeltettem. Viszont így meg rettegek a fogászati kezelésektől.
Az a baj ez mellett, hogy sajnos nem rendelkezem munkaviszonnyal, így pénzem sincs nagyon.
Nagyon maximum csak az altatásra tudnék pénzt szánni.
Ez így nem normális, hogy nem merek elmenni, de egyszerűen rettegek és félek a fájdalomtól és hogy már mit szólna a fogorvosom is.
Nem lehetne valami köztes út?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Érdeklődő!Javasolom, hogy személyesen forduljon fogorvoshoz hiszen a vizsgálat alapján lehet megállapítani. hogy szükséges-e orr-fül-gégészeti vizsgálat . Üdvözlettel Dental-Soft
Tisztelt Doktornő!

Egyik fogamat gyökér kezelték, majd hetekkel később dentalis cysta alakult ki, ettől a fogamtól kiindulva. Ezt a cystát lehet fogászatilag kezelni, vagy ez már fül-orr-gégészeti probléma? Válaszát előre is köszönöm!
Fogászat Miskolc ElejéreFogászat Miskolc VisszaFogászat Miskolc KövetkezőFogászat Miskolc Végére


Kereső


Keresett szó:

Fogászat Miskolc Keresés
Részletes keresés

A 10 utolsó kereső szó:

cirkon, dr mecsei eszter, fogorvos, fogtechnika, dental soft, fogtechnikai labor, csapos fogpótlás, ingyenes fogászati kezelések miskolcon, miskolc sztk fogászat rendelési ido, melyik körzeti fogorvoshoz tartozom eger faiskola

Fogászat Miskolc címkék


altatásos+fogászat+eger altatásos+fogászat+miskolc altatásos fogászat miskolc CAD/CAM cirkon csapos+fogp%f3tl%e1s dental+fogászat+miskolc dental soft fogászat miskolc dental-soft+fogászat+miskolc dental+soft+kft+miskolc dental soft miskolc árak dental soft miskolc nyitvatartás dental+soft+miskolc+nyitvatart%c3%a1s dental+soft dentál soft miskolc dr ládi renáta fájdalommentes fogászat dentál miskolc fájdalommentes fogászat miskolc fogaszat+miskolc+otp Fogászati hírek fogászat miskolc fogászat fogépítés árak fogfeh%e9r%edt%e9s+miskolc+%e1r foghúzás altatással miskolc fogkorona fogorvos fogtechnikai labor fogtechnika fogtechnikus fogpótlás árak sztk 2012 fogpótlás+árak+sztk+2012 fogpótlás miskolcárak fogpótlás fog lamberger anett Szolgáltatások top+dental+miskolc www.dentalsoft.hu protézis+ára+egerben

Fogászati partnereink



 

 

 

CAD/CAM Fogászat Miskolc, Dental-Soft fogászat

Keresés

Hol keressen 

Cad/cam

Fogtechnikánkban a legtökéletesebb mikron pontosságú széli zárást a minőségi alapanyagokkal, és CAD/CAM rendszerünk használatával tud­juk elérni.
(0 szavazat)
Címkék: ceramill+map+300, k%c3%b6rhidas fogpotlasfogpotlas, cad cam fogtechnika, cirkon+%c3%b6regszik, cad cam fogtechnikai ár, cad-cam+gép, fog maras arak, 4 vagy 5 tengelyes cad cam melyik jobb, fogtechnikai munkákkepek, fogtechnikai+artikulátor
Fogtechnikus partnereket is kiszolgálunk országosan, amennyiben igényt tartanak rá.
(0 szavazat)
Címkék: tangencialis csiszolasra cirkon, mennyibe ker%c3%bcl egy cirkon kerámia, kerámia fogpótlás ára az sztk-ban, zirkon+kerámia+pótlás, kerámia pótlás, fogtechnikai zirkon árak, fogtechnika ideilenes pótlás ára miskolc, cirkon fogtechnika árlista, mosolyvonal+pótlás, elolre+álló+fogak+pótlása
Bemutatkozás A Dental soft fogtechnikai labor 1989-ben alapult, azzal a céllal, hogy európai színvonalú fogtechnikai munkát szolgáltasson partnereinek. Mai fogtechnikai laborvezetőnk, aki akkor még 16 éves volt, remek mesterektől szer­zett szakmai tapasztalatot az évek folyamán. Mára bebizonyoso­dott, hogy a nagy múltú fogtechnikai labor piaci jelenlétét a pontos, precíz munkavégzésnek és folyamatos korszerűségének köszönheti. A fém és műanyag alapú munkák mellett az elmúlt években cirkon fogpótlásra szakosodtunk a fogtechnikai laboron belül, így jött
(0 szavazat)
Címkék: fogtechnikai+k%c3%b6ltségek+miskolc, getatec fogtechnika, fogtechnika %c3%bczletvezeto andrea, nagyon hiányosak a fogaim képek, fogtechnikai labor fogszabályozás, takács gábor getatec, geatec fogtechnikai labor, fogtechnika labor svájc, soltész+nagy+tamás+fogtechnikus, miskolc+fogtechnika+judit
Fogtechnikánk Cirkon, CAD/CAM fogtechnikai termékei: - Szóló korona - Csapos műcsonk - Híd - Richmond korona - Implantátum abutment   A cirkon-dioxidról általában…  Mint elem fém, oxidja kerámia. Közvetlen előállítás után fehér por, monoklin anyagszerkezettel. Ez leginkább az üveghez hasonlítható, szilárd, de nem kristályos. A kristályszerkezetű cirkon a föld legstabilabb anyagai közé tartozik. Keménysége, kopásállósága, hőnek és vegyi anyagoknak való ellenállósága, oldhatatlansága a legkritikusabb helyeken való felhasználásra teszi alkalmassá. A cirkon ipari felhasználásai között szerepel
(0 szavazat)
Címkék: lehet e fehéríteni a jacket koronát, hogyan faragjunk fogat viaszból, a+legolcsobb+jacket+korona, gc+fogérzékenység+elleni+gél, használt+fogtechnikai+gépek, menyibe ker%c3%bcl egy zirkonpogácsa, fogtechnikai gépek, fogtechnikai beagyazok osszetetelei, mire valo a liszterin, br%c3%b6nemark
Célja elsődlegesen a rágófunkció optimalizálása, esztétikus megjelenítés. A rágófunkció nem rendelhető alá a fogsor esztétikumának. Elkerülhetetlen a panoráma rtg. felvétel elkészítése s annak alapján a fogorvos által a diagnózis felállítása a fogágy állapotára a fogak elhelyezkedésére vonatkozóan.
(0 szavazat)
Címkék: ragasztott fogpótlás, fogpotlás ragasztva, ragasztott+híd+fog, ragasztott koronák, porcelánfog+hidak, ragasztott híd fogpótlás, ragasztott fogsor leplezése nyíregyháza, antiallergén fémvázas fix fogpótlás, porcelán korona színének késobbi változtatása, femalapu keramiai korona
Fogtechnikánk referencialevelei:   Dr. Hajdu GabriellaA kezdetektől ezzel a fogtechnikai laborral dolgoztatok, szaktudá­suk és közreműködésüknek köszönhetően, maximálisan a munkámra tudok koncentrálni, klienseim legnagyobb megelégedettségére. Dr. Ládi RenátaEz a fogtechnikai labor teljesíti elvárásaimat a fogtechnikával szemben. Pontosak, gyorsak, megfizethetőek. A Getatec fogtechnikai labornak köszönhetően a cirkon pótlásokat ked­vezőbb áron tudom ajánlani, mely észrevehetően növelte a pácienseim számát.  Dr. Zsigmond Albert A Getatec fogtechnikai labor révén próbáltam ki először a cirkon Cad/Cam technológiát, melyet azóta is alkalmazok, mert
(0 szavazat)
Címkék: dr+ládi+renáta, dr ládi renáta, dr+hajdú+gabriella, fogtechnikus árak miskolc, fogorvos+eger+árak, mateszalka fogorvosi rendelo, dr.+hajdu+gabriella, fogászat, dr.+ládi+renáta+fogorvos, dr.marineszku tibor fogorvos
A legmodernebb, legesztétikusabb cirkon fogpótlás mostantól Önnek is elérhető áron! A Dental-Soft fogászatnak mindig is elsődleges célja volt, hogy a legesztétikusabb fogpótlásokat alkalmazza, hogy a pacienseit elégedett, magabiztos mosollyal engedje el a kezelések végeztével...
(5 szavazat)
Címkék: fogépítés törött fogra, fogépítés árak, cirkon+korona+árak+fémalapon, cirkónium fogpótlás,miskolc, cirkonium+korona+árak+miskolcon, cirkonium korona miskolc, fogépítés+árak, cirkon+fogpótlás+árak+miskolc, cirkon korona árak miskol, cirkonium korona akcios árak
Ragasztott fogpótlás Számtalan ragasztott fogpótlás közül választhatunk a mai, modern fogtechnikai alkalmazások ismeretében.
(0 szavazat)
Címkék: fogpótlás+árak+sztk+2012, fogpótlás árak, ragasztott fogpótlás, fogpótlás, teljes+ragasztott+fogpótlás, kiveheto+fogpotlás+ára+oep+szerzodéssel, fogpotlás olcsón miskolc, fogpótlás árak kaposvár, fogpótlás árak szolnokon, csapos+fogp%f3tl%e1s

Cad/cam hozzászólások

Cad/cam albumok

Cad/cam blog

Cad/cam események

Cad/cam videók

Cad/cam

Cad/cam fogászat

Cad/cam fórum hozzászólások

 

 

Segíthetek?
Örömmel fogadjuk hívását... Kérdezzen Ön is a kollégáinktól, mondja el tüneteit, vagy terveit, kérdezze meg milyen megoldásokat és kezeléseket tudunk ezekre ajánlani....
Miskolc fogászat telefonszáma 06 46 345-816
Tájákozódjon most, hogy fogász, szájsebész, vagy fogtechnikus kollégáink mit, hogyan, milyen módszerekkel és mennyi idő alatt tudnak megvalósítani.
Hétvégén is, hétköznapi áron...
Ha hétköznap nehézkes elszabadulnia a munkahelyről, vagy épp hétvégén történik meg a baj, akkor minket bátran felkereshet szombaton is.
 
Kamatmentes részletre is...
Fogászati kezeléseinkre kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk, a beavatkozások szerint, egyedi megállapodással, pénzintézettől függetlenül...
 
Üdülési csekkre és egészségpénztárra is...
Önnek is megéri, ha egészségpénztári kártyáját, vagy üdülési csekkjét használja fel új és gyönyörű mosolyához.
 
Egyedülálló garanciával...
Fogorvosi klinikánkon nem csak a gyógyítás, hanem a megelőzés és a rendszeres ellenőrző vizsgálatok is nagy hangsúlyt kapnak, éppen ezért a már meglévő pácienseink számára személyre szabott gondozási tervet alakítunk ki.
 
Kövessen minket itt is...
Jöjjön Ön is és csatlakozzon a Dental-Soft csapatához az alábbi közösségi oldalakon is...

Hozzászólások


19:28: Tisztelt Dental-Soft !! Érdeklődném , hogy elől 6db ragasztott fogamat , ami porcelán ...
Fogászati áraink
10:03: Tisztelt Dental-Soft! Érdeklődni szeretnék, hogy egy alsó-felső teljes fogsor ami nem kivehetős, ...
Fogászati áraink
07:12: Kedves kérdező! A kofferdam használatát nem teszi lehetővé az időhiány. / a jelenlegi rendelői ...
Kapcsolat
11:05: Tisztelt Doktornő! A 13 éves fiamnak kellene 5 tejfogát kihúzni, fogszabályzás miatt Nagyon fél a ...
Stresszoldás éber altatásban - altatásos fogászat miskolc
19:29: Tisztelt Dental Soft! Kérdésem az lenne,hogy van -e lehetőség Önöknél arra,hogy kofferdam ...
Kapcsolat
19:51: Tisztelt Doktor nő. Nagyon szeretném megcsináltatni a fogam de az anyagiak miatt úgy érzem sosem ...
Fogászati áraink

miskolc dentalsoft

Új képek



Honnan érdemes hozzánk jönni?



 

Á.sz.f.
Adatkezelési tájékoztató
Fogászat Miskolc:
Nyitva tartás:
Hétköznap: 08.00 - 19.00-ig.
Szombat: 09.00 - 15.00-ig.

Címünk:
3530 Miskolc, Hunyadi u. 14.

E-mail cím:
eszter@dentalsoft.hu

Telefon:
(46) 345-816
Szolgáltatásaink:
Fogorvos Miskolcon fogak eltávolítása, foghúzások fogszabályozás fogszabályzás implantátum, fogpótlás fogmegtartó kezelések fogászati orál kamera, kombinált fogpótlás ragasztott koronák hidak fogcsikorgatás szájhigiene fogékszer nyelv piercing fogfehérítés, altatásos fogászat fogfehérítés árak fogfehérítés árak Miskolc fogszabályozás árak miskolc esztétikai fogászat miskolc, foghúzás ára fogékszer felhelyezés, fogépítés miskolci fogorvosok gennyes fog, foghúzás altatásban árak magánfogorvos miskolc fogszabályzó árak teljes fogpótlás,
Kövessen minket itt is:
Webáruház készítés

Webáruház készítés:

 webáruház készítés

  |  Marketing:

 Marketing


Téma: CAD/CAM Fogászat Miskolc, Dental-Soft fogászat