Kivehető fogpótlás - Fogászat Miskolc - fogászat, altatásos fogászat, fogtömés, fogszabályozás, fogpótlás, fogfehérítés, fogászati orál kamera, fogékszer, Fogászat Miskolc - Fogorvos Miskolc

Fogászati szolgáltatásaink



Dr. Hajdú Gabriella fogszakorvos válaszol
Kérdezzen Ön is itt az üzenőfalon, vagy tegye fel kérdéseit közvetlenül telefonon rendelési időben.

Üzenőfal


Fogászat Miskolc ElejéreFogászat Miskolc VisszaFogászat Miskolc KövetkezőFogászat Miskolc Végére

Tisztelt Doktornő.Mostanában főként a hidegben fent az első fogam közül a bal oldali fáj(most már nem annyira mint pár napja),és érzékeny.Szeretnék érdeklődni,hogy van valami fájdalommentes megoldás a probléma megszüntetésére?Nem nagyon szerettem volna eddig elmenni a fogorvoshoz,mert korábban is szinte minden kezelés fájt,és attól tartok most is ez lenne.Tudna valami megoldást így látatlanban mondani?Előre is nagyon szépen köszönöm.

Tisztelettel,Fodor Virág
Tisztelt Doktornő!
2017.10.28-án szombaton voltam kezelésen, akkor általános felmérésre és fogkőeltávolításra került sor. Akkor szóba került egy későbbi esetleges implantátum beültetés.
A panoráma röntgen felvétel alapján azonban kiderült, hogy a bölcsességfogaim rendellenesen, a fogsorra merőlegesen növekednek, nyomva az előttük álló fogakat. Ezért kaptam javaslatot a bal alsó bölcsesség fog szájsebészeti úton való eltávolítására.
Ha nem értettem rosszul, további konzultációban egyeztünk meg, amihez telefonos elérhetőségemet is megadtam. Lehet, hogy én értettem félre, és az én hibámból, de azóta nem történt az ügyben előrelépés.
Kérjek új időponot egy személyes egyeztetésre a kérdéssel kapcsolatban?
Tisztelettel:
Nagy Gábor
Tisztelt Doktornő!
Szeretném megtudni,hogy mennyibe kerül a fix fogsor, alul, felül. Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Doktornő!
Alsó-felső protézisom van. A felsővel nincs problémám, de az alsót nem tudom használni. Ragasztással sem tudok vele enni, harapni. Mivel lehetne rögzíteni, hogy használni tudjam? Kb. mennyibe kerülne? Köszönöm a választ.
Tisztelt Doktornő!
A legutóbbi fogászati kezelésem során komoly trauma ért így az akkori kezelések félbe maradtak. Az önök rendelője azért keltette fel az érdeklődésemet mert éber altatást vállalnak. A j 32-31-es fogaim együtt tesznek ki egy fogat, a b 14-es fogból pedig kiesett a tömés. A alsó állkapcsomban mindkét bölcsességfogam kinőtt, habár ezek állapotával sem dicsekednék. Konzultációra ebben az évben nem tudok elmenni, viszont jövő évet ezzel szeretném kezdeni Önöknél. Szeretném rendezni a fogaim állapotát. Az éber altatásról azt olvastam, hogy a hosszabb kezelést rövid időnek érzékeli a páciens. Így egy alkalommal több fog kezelése is megoldható? Számomra ez lenne a legideálisabb helyzet, mert a szorongásommal a lehető legkevesebb alkalommal szeretnék kezelésre menni.
Válaszát előre is köszönöm

Tisztelt Doktorno! Remelem, hogy megvaszolhatot fogok kerdezni. Bal also 5-6 fogak gyokerkezeltek. A 6-bol letort a belso fal ami tartja az oriasi tomest. Erre e ket fogra szeretnek koronat. Olyan lehetoseg van, hogy fem rudacskara muanyag fogakat tenni? Koszonom valaszat!

Tisztelt Dental-Soft!
4 fogamra korona készült pár hónapja. 4 külön tagú,tehát nem híd. Az egyik fogam formája nem tetszik. 2 front fogamból az egyik mintha kicsit befele állna. Kérdésem az lenne, korrigálható ez úgy, hogy direkthéjat készítenek befele álló koronára? ragasztható a koronára direkthéj? Vagy csak korona cserével megoldható? illetve ha csak cserével akkor lehetséges az hogy csak az egyik fogon cseréljük? vagy újból mintavételt kell szükséges,és akkor mind a 4 korona megsérül? Válaszukat előre is köszönöm. üdv, Ádám
Tisztelt Doktornő!
Azt szeretném megérdeklődni, hogy Szolnokon van e lehetőség altatásos fogászatra?
Sajnos depresszióból és más okokból adódóan eléggé elhanyagoltam a fogaimat, így két fogam elég csúnyán kilyukadt, illetve 3 betőrt fogam van, amit évek óta egyáltalán nem kezeltettem. Viszont így meg rettegek a fogászati kezelésektől.
Az a baj ez mellett, hogy sajnos nem rendelkezem munkaviszonnyal, így pénzem sincs nagyon.
Nagyon maximum csak az altatásra tudnék pénzt szánni.
Ez így nem normális, hogy nem merek elmenni, de egyszerűen rettegek és félek a fájdalomtól és hogy már mit szólna a fogorvosom is.
Nem lehetne valami köztes út?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Érdeklődő!Javasolom, hogy személyesen forduljon fogorvoshoz hiszen a vizsgálat alapján lehet megállapítani. hogy szükséges-e orr-fül-gégészeti vizsgálat . Üdvözlettel Dental-Soft
Tisztelt Doktornő!

Egyik fogamat gyökér kezelték, majd hetekkel később dentalis cysta alakult ki, ettől a fogamtól kiindulva. Ezt a cystát lehet fogászatilag kezelni, vagy ez már fül-orr-gégészeti probléma? Válaszát előre is köszönöm!
Fogászat Miskolc ElejéreFogászat Miskolc VisszaFogászat Miskolc KövetkezőFogászat Miskolc Végére


Kereső


Keresett szó:

Fogászat Miskolc Keresés
Részletes keresés

A 10 utolsó kereső szó:

végleges fogpótlás miskolc tű implantátum, miskolc középszer utca hova tartozik, 5 sz fogorvosi körzet eger, dental soft, vasgyári sztka botka zsuzsanna rendelése, miskolc sztk fogászat rendelési ido, fogkorona, fog, fogaszat miskolc otp, fogtechnikus

Fogászat Miskolc címkék


altatásos+fogászat+eger altatásos+fogászat+miskolc altatásos fogászat miskolc CAD/CAM cirkon csapos+fogp%f3tl%e1s dental+fogászat+miskolc dental soft fogászat miskolc dental-soft+fogászat+miskolc dental+soft+kft+miskolc dental soft miskolc árak dental soft miskolc nyitvatartás dental+soft+miskolc+nyitvatart%c3%a1s dental+soft dentál soft miskolc dr ládi renáta fájdalommentes fogászat dentál miskolc fájdalommentes fogászat miskolc fogaszat+miskolc+otp Fogászati hírek fogászat miskolc fogászat fogépítés árak fogfeh%e9r%edt%e9s+miskolc+%e1r foghúzás altatással miskolc fogkorona fogorvos fogtechnikai labor fogtechnika fogtechnikus fogpótlás árak sztk 2012 fogpótlás+árak+sztk+2012 fogpótlás miskolcárak fogpótlás fog lamberger anett Szolgáltatások top+dental+miskolc www.dentalsoft.hu protézis+ára+egerben

Fogászati partnereink



 

 

 

Fogászat Miskolc - Kivehető fogpótlás



Kivehető fogpótlás

A kivehető fogpótlást, azaz fogsort elterjedt nevén, a nagyon nem szeretett protézist, ne tekintsük mumusnak! Nagyon kell értékelnünk, hogy feltalálták sok száz évvel ezelőtt!

Kivehető fogpótlás

Szinte a legtermészetesebb hatást tudjuk elérni, ha kellő tudással, profizmussal rendelkezik a fogorvos, fogtechnikus. Lényeges az arckarakter, életkor és a beteg neme szerinti gondolkodás, hiszen az a jó és egyben szép fogsor, amin nem lehet észrevenni, hogy az. Segít a mosolygós fénykép, melyről a fogak formáját karakterét adaptálhatjuk az archoz. A bőrszínt is figyelembe kell vennünk a fogszín megállapításhoz. Biztatásként még elmondom, hogy lehetőséget ad a fogpróba, hogy a pácienssel közösen alakítsunk az esztétikai hatáson. Olyan mintha báli ruhát varratnánk. Közösen dolgozunk - fogorvos, fogtechnikus, páciens, akár a hozzátartozó, aki ismeri az arcot.

A fogsor tisztán tartása, garantált friss leheletet biztosít, amennyiben gondosan és rendszeresen, fertőtlenítő mosószert használva, körömkefével megtisztítjuk minden nap kétszer alaposan a műfogsort.

Fontos a fogatlan szájat is fogkrémes fogkefével nagy türelemmel, masszírozva átmosni. Ha lehet, jó ha éjszaka is szájban van a fogsor.

Kombinált fogpótlásnál az a fontos, hogy a stabil fogakat felhasználva készítünk hidat speciális toldalékkal, amihez készül a kivehető fogsor rejtett, azaz nem látható kapcsolódással, s olyan érzetet kelt, mintha ragasztott lenne az egész fogmű. Ez abból adódik, hogy okos emberek feltaláltak a drótkapocs helyett elrejthető kapocsnak nevezett, de nem kapocs elhorgonyzást. Ezt minden esetben valódi mintán bemutatva elmagyarázzuk, megértetjük pácienseinkkel. A sok évtized alatt sok örömkönnyet láttunk az ilyen fogpótlások behelyezését követően: „De jó, hogy ezt választottam!”

dental-soft fogászat miskolc



(0 szavazat)Szerinted mennyire volt hasznos ez az írás?


Címkék: sztk fogprotézis árak, műfogsor árak miskolc, fogpótlás árak sztk 2012, fogprotézis fiatalon, fogprotézis árak 2012, fogprotézis ára, protézis árak miskolc, fogpótlás árak sztk 2012, fogsor árak sztk, www.fogpótlás békéscsabán.hu



Hozzászólások Kivehető fogpótlás


fix vagy kivehető?

 Krónikus ínysorvadásom miatt szinte az összes hiányzó fogam kilazult/kiesett. Alsó fogsorom most "fogyott el". 
Az íny ilyen állandó változása miatt lehet-e, érdemes-e fix protézist csinálni vagy kivehető a célszerűbb amit szükség esetén hozzá kell igazítani vagy újat készíteni?
Köszönettel: BJ

(0 szavazat)Értékeld ezt a hozzászólást!
Bial József - 2018-05-12 15:41:30
Válasz erre a hozzászólásra



Szeretnék érdeklődni, hogy Valplast vagy ahhoz hasonló rugalmas részleges kivehető fogpótlás van-e és mennyibe kerül. Kell-e ebben az esetben a maradó fogakat csiszolni.

(0 szavazat)Értékeld ezt a hozzászólást!
Kovács Tiborné - 2018-05-11 12:48:18
Válasz erre a hozzászólásra



Kivehető fogpótlás

 Érdeklődni szeretnék, hogy 70 évemet betöltöttem, közgyógy igazolvánnyal rendelkezem. Alsó kivehető fogpótlást szeretnék mert  korábbi 15 éves  fogsorom eltört. kaphatok e közgyógyra ingyenesen egy újat?
 

(1 szavazat)Értékeld ezt a hozzászólást!
Szűcs László - 2017-09-11 17:34:37
Válasz erre a hozzászólásra



alsó-felső fogpótlás

 Tisztelt doktornő!
67 éves vagyok , közgyógy igazolvánnyal rendelkezem.
Milyen kedvezmények járnak a kivehető fogpótlásra, van-e egyáltalán ilyen? A helyi fogorvos a közgyógy igazolványomat nem tudja figyelembe venni.
Várom szíves válaszát.
Tisztelettel Nagy Lajos

(0 szavazat)Értékeld ezt a hozzászólást!
Nagy Lajos - 2018-02-26 12:52:22
Válasz erre a hozzászólásra



 Arrol szeretnék kérdezni, hogy milyen minőségű kivehető protézist tudnak készíteni.  
Olvastam Budapesti rendelőkről ahol választani lehet vékonyabb es hagyományos protézisről is. A vékonyabb modellt allergiásoknak ajánlották.
 
Igazábol az érdekelne, hogy van-e különbség minőségben Budapest és Miskolc között, vagy ugyanazt tudják itt is nyújtani mint a fővárosban. 
Alsó es felső fogsor kellene, de minőséget szeretnék.
Sajnos a ffixfogsor nemjöhet szoba, mert negnézettem es nincs elég csont hozzá. 
Üdvözlettel
 

(1 szavazat)Értékeld ezt a hozzászólást!
Csanki Sándorné - 2017-08-29 21:44:14
Válasz erre a hozzászólásra



Altatás

Jó napot Kívánok!Az éven "vándorló" fogfájásom kezdődött.Mindig máshol fáj.Tömtek,húztak,fogkövet leszedtek.Volt röntgen de nem látnak rajta semmit ami okozhatja.Megjártam a fül-orr-gége és az idegszakrendelést.Semmit nem találtak csak jobb oldali izületi problémát.20 fogam van még.Az egész év szinte fájdalommal tellik.És ettől már nagyon elfáradtam.Főleg,hogy rettegek is a fogászati kezelésektől a fúró hangjától és ha elzsibbad a szám még öklendezem is.Néha már azt se bánnám ha egy fogam se lenne.Az lenne a kérdésem,hogy ha szeretnék 2 kivehető fogsort úgy hogy elöl meglenne 3-3 ig azokra lehet olyat rögziteni úgy hogy azokat tehát 12 fogat összesen gyökérkezelve lenne?És mindezt altatásban?Ez ha lehetséges mennyibe kerülne?Mert megmondom őszintén már nem akarok és nem is tudok elviselni több fájdalmat.És nem is vagyok egyszerű eset.Amalgám,nikkel és diurethan allergiám van.Messze lakom szóval csak egy összeg érdekelne és hogy lehetséges e.Válaszukat hálásan köszönöm.

(3 szavazat)Értékeld ezt a hozzászólást!
Mándi Henrietta - 2016-12-17 15:04:21
Válasz erre a hozzászólásra



 1 2 Következő oldal

Neved:

E-mail címed:

Hozzászólás címe:

Hozzászólásod:
Kivehető fogpótlás

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, akár egy kattintással. Adatkezelési tájékoztató

Kivehető fogpótlás, www.fogpótlás békéscsabán.hu, fogsor árak sztk, fogpótlás árak sztk 2012, protézis árak miskolc, fogprotézis ára, fogprotézis árak 2012, fogprotézis fiatalon, fogpótlás árak sztk 2012, műfogsor árak miskolc, sztk fogprotézis árak

 

 

Segíthetek?
Örömmel fogadjuk hívását... Kérdezzen Ön is a kollégáinktól, mondja el tüneteit, vagy terveit, kérdezze meg milyen megoldásokat és kezeléseket tudunk ezekre ajánlani....
Miskolc fogászat telefonszáma 06 46 345-816
Tájákozódjon most, hogy fogász, szájsebész, vagy fogtechnikus kollégáink mit, hogyan, milyen módszerekkel és mennyi idő alatt tudnak megvalósítani.
Hétvégén is, hétköznapi áron...
Ha hétköznap nehézkes elszabadulnia a munkahelyről, vagy épp hétvégén történik meg a baj, akkor minket bátran felkereshet szombaton is.
 
Kamatmentes részletre is...
Fogászati kezeléseinkre kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk, a beavatkozások szerint, egyedi megállapodással, pénzintézettől függetlenül...
 
Üdülési csekkre és egészségpénztárra is...
Önnek is megéri, ha egészségpénztári kártyáját, vagy üdülési csekkjét használja fel új és gyönyörű mosolyához.
 
Egyedülálló garanciával...
Fogorvosi klinikánkon nem csak a gyógyítás, hanem a megelőzés és a rendszeres ellenőrző vizsgálatok is nagy hangsúlyt kapnak, éppen ezért a már meglévő pácienseink számára személyre szabott gondozási tervet alakítunk ki.
 
Kövessen minket itt is...
Jöjjön Ön is és csatlakozzon a Dental-Soft csapatához az alábbi közösségi oldalakon is...

Hozzászólások


19:28: Tisztelt Dental-Soft !! Érdeklődném , hogy elől 6db ragasztott fogamat , ami porcelán ...
Fogászati áraink
10:03: Tisztelt Dental-Soft! Érdeklődni szeretnék, hogy egy alsó-felső teljes fogsor ami nem kivehetős, ...
Fogászati áraink
07:12: Kedves kérdező! A kofferdam használatát nem teszi lehetővé az időhiány. / a jelenlegi rendelői ...
Kapcsolat
11:05: Tisztelt Doktornő! A 13 éves fiamnak kellene 5 tejfogát kihúzni, fogszabályzás miatt Nagyon fél a ...
Stresszoldás éber altatásban - altatásos fogászat miskolc
19:29: Tisztelt Dental Soft! Kérdésem az lenne,hogy van -e lehetőség Önöknél arra,hogy kofferdam ...
Kapcsolat
19:51: Tisztelt Doktor nő. Nagyon szeretném megcsináltatni a fogam de az anyagiak miatt úgy érzem sosem ...
Fogászati áraink

miskolc dentalsoft

Új képek



Honnan érdemes hozzánk jönni?



 

Á.sz.f.
Adatkezelési tájékoztató
Fogászat Miskolc:
Nyitva tartás:
Hétköznap: 08.00 - 19.00-ig.
Szombat: 09.00 - 15.00-ig.

Címünk:
3530 Miskolc, Hunyadi u. 14.

E-mail cím:
eszter@dentalsoft.hu

Telefon:
(46) 345-816
Szolgáltatásaink:
Fogorvos Miskolcon fogak eltávolítása, foghúzások fogszabályozás fogszabályzás implantátum, fogpótlás fogmegtartó kezelések fogászati orál kamera, kombinált fogpótlás ragasztott koronák hidak fogcsikorgatás szájhigiene fogékszer nyelv piercing fogfehérítés, altatásos fogászat fogfehérítés árak fogfehérítés árak Miskolc fogszabályozás árak miskolc esztétikai fogászat miskolc, foghúzás ára fogékszer felhelyezés, fogépítés miskolci fogorvosok gennyes fog, foghúzás altatásban árak magánfogorvos miskolc fogszabályzó árak teljes fogpótlás,
Kövessen minket itt is:
Webáruház készítés

Webáruház készítés:

 webáruház készítés

  |  Marketing:

 Marketing


Téma: Kivehető fogpótlás - Fogászat Miskolc